Fáy Nóráról

voltam gyerek


1970 július 30-án születtem 17h-kor Budapesten Tasnádi Nórának. Apám, anyám katolikus gépészmérnökök. Anyám szeretetteli gondoskodása és apám szabad szelleme vett körül. Apám volt első szellemi vezetőm, aki Névtelen Szellem irodalmában és asztrológiában volt jártas a hőerőgépészeti kutatásain és találmányain túl.
Fiatalságom boldogsága még a Városmajori templom ifjúsági kórusához kötődik, amiben tag is vezető is éveken át voltam, 1986-tól 1993-ig, amikor is megvonta tőlem az aktuális pap a kórus vezetésének jogát reinkarnációs szemléletem miatt.


lettem anya

20 évesen megindul gyermekeim érkezése, 18 évesen megismert szerelmemtől Fáy Zsolttól. Viki 1991-ben, Zsombor 92-ben. Lili 2001-ben születnek.


voltam fizikus

1988-1994 között jártam az ELTE fizikus szakára ahol kozmológiából írtam szakdolit Lukács Bélánál a KFKI-ban. A diploma dolgozatomaat már nem találtam meg a gépemen, de egy angol cikket abból igen.
2000-ből talátam egy publkicós listámat.
Ezután 3 év piano jött a fizikában, mert a 3. gyerekem (Lili) kapott első helyet, de azért ekkor is dolgozgattam itthon, hiszen én elsősorban programozásban testesülő munkát végeztem amit lehetett itthonról is végezni.
2004-től neki rugaszkodtam a fizika doktori végig vitelének, amit végig vizsgáztam és a szakdolit is megírtam, viszont a szükséges publikációk közül egyik cikket a folyóirat, nem időben fogadott el és ezért kicsúsztam az időből.
Témám végig az Univerzum nagyléptékű szerkezete körül keringett és nagyon szerettem. érezni lehetett, hogy forró dolognál kutatunk. 2011-ben Nobel-díjat osztottak a témában. (Gyorsulva táguló univerzum) A magyar kutatócsoport is mondanivalójában ugyanabban az irányban állt, és publikálta is rendesen mégsem törtek át a cikkek a nemzetközi kutatás élvonalába. Ehhez nem jó helyen voltunk földrajzilag. Ettől még élveztük.
2007-ben mikor a doktori iskola már nem tudott rám tovább várni és lezárta a programomat doktori nélkül, akkor elengedtem a fizikusi munkámat. Addigra a pszichodráma kapott akkora lendületet, hogy nem maradt időm és főleg energiám már a kutatásra.
2004-2009 között szerettem még a Mantra Parapszichológiai Szabadegyetemen oktatni évente a modern fizikát, együtt Bélával és kedves évfolyamtársammal Kovács J. Attilával.

voltam kereskedő

A diploma után 1994-ben megalapítottam a Paradigma ezoterikus kis és nagykereskedést. 1999-ig én vezettem, utána átadtam másoknak és csak tulajdonos maradtam benne. 2009-ben a Paradigmát alávontuk az addigra megerősödött Sziddhártának.
Ebből az időből (2002) maradt fenn két kis írásom amit egy pici lap kért tőlem.
Féltékenység
Igazi mozdulat

lettem pszichodráma vezető
 
Erre még nem írom, hogy voltam, de ehhez igen tág értelemben kell alkalmazni a fogalmat. Mindenesetre 2002-ben ismertem meg a pszichodrámát és 2007-ben kaptam meg a vezetői oklevet. Ebben - és a módosult tudatállapotok kezelésében - tanáromnak egyértelműen Daubner Bélát tekintem, bár sok mindenkit láttam dolgozni egyéni és csoport terapeutaként. Pszichodráma szakdolgozatom (a Periféria arcai) már Ken Wilber integrál szemléletében íródott, és a dráma keretek kényes kérdéseit boncolgatja.
2006-tól elindul bennem a táncterápiával való integrálása a drámának, melyhez később mellé rendelődik a családállítás és a sámán ill. médiumi munkák. Ehhez a Ken Wilberi tudat létra adja az összefoglaló emberképet számomra. Ezt a tevékenységet neveztem el Sziddhártának.

jártunk Tibetben
 
Először 1999-ben aztán 2005-ben lakóautóval. Az elsőhöz kötődik az életem spirituális átminősülése a másodikhoz annak világba kinyílása. Mindkettőnek főszereplője Lili a 3. gyermekünk.

aztán a Sziddhárta révén erős és beteljesedett életet élhetek.
Jelenleg (2015) kanyarodom vissza a kutatáshoz, csak most már pszichológus diplomával.

Megjelent kreativitás kutatás témájú cikkeim:

AZ ORSZÁGOS REPREZENTATÍV FELMÉRÉSEREDMÉNYEI

Családom:

Apukám és anyukám egymás iránti elkötelezettségét tovább vittem saját családomba. Amikor ezek a fotók készültek 2006-ban, pont arról mesélnek, amikor megismerték egymást és beütött a villám azonnal: Ő AZ. Igen ezt én is tovább vittem én is így éltem át Zsolt megismerését a Városmajori templom falai között. Akkorát ütött, hogy hazáig futottam ijedtemben. Na igen utólag már érthető ez a nagy futás. 
Nagyon-nagyon nehéz, harcolásba és kegyelembe mártott élet várt rám Zsolt mellett.
2007
Viki, Zsombi, Lili a szépség 3 különböző arca.
1994
2002
2011
2016
(apukám tavaly meghalt...)

2022-es update: Az élet újabb fejezet váltást teremtett az életembe. Balatonon élek spiritualitás fókuszú közösségi életet, amit felajánlott életnek lehet talán nevezni. Neve: Balatoni SZER.
Tavaly anyukám is meghalt és most már én állok halállal közvetlen szemközt itt az életben egy egyre mélyebbről forrongó világban.